2016. július 9., szombat

Egy túlterhelt tini naplója (part 3) + bakancs lista

Az a bizonyos nyári szünet
A nyári szüneteim nagy része abból állt, hogy ki sem mozdultam a házból és csak ültem a számítógép előtt a szobában, még csak véletlenül sem tévedtem ki a szabadba. Sokáig aludtam, sokat ettem, egyszer elmentünk a családdal nyaralni és körülbelül ebben a pár dologban ki is merült a nyár. Minden évben eldöntöttem, hogy most másképpen fog alakulni, de sosem úgy jött ki a lépés. Nem is volt nagyon kivel találkoznom és a szüleim sem voltak olyan engedékenyek velem, hiszen kiskorúként nagyon nem szeretik, ha nem otthon vagyok, ahol nem tudnak szemmel tartani.

De, ez a nyári szünet teljesen máshogy alakul és végre nem csak azt tudom elmondani majd, hogy otthon punnyadtam, hanem éltem is egy kicsit. Egyrészt, hogy a testvérem, aki 21 éves már nincs túl sokat itthon sok feladat rám hárul, amit eddig ő megcsinált. Az elején furcsa volt, mert fele annyit sem kellett foglalkoznom a házimunkával eddig, mint most és már tudom, hogy mennyi mindent ráaggatott anya és nem értékeltem, hogy sok dolgot helyettem is elvégzett, így nekem vajnyi kevés akadt. Tehát nincs időm arra, hogy egész nap a gép előtt üljek, mert mindig akad mit csinálni.
Ha tehetem, a barátaimmal is találkozok, olvasok, írok és terveket szövögetek. Strandra is ellátogatok, sok fagyit eszek. A szüleim is kezdenek ráébredni, hogy nem vagyok kis taknyos pulya és engednek több felé is, aminek én nagyon is örülök. Sokáig fent maradok beszélgetni, vagy csak zenét hallgatni és 10 óránál hamarabb sosem vet ki az ágy. Eddig teljesen pozitív nyári szünetet tudhatok magaménak bár még csak 4-5 hét telt el az évzáró óta. Ha minden jól megy, ebben az évben a nagymamámnál nyaralok egy hetet, mert most a keretünkből nem telik ki egy családi nyaralás. Ha belegondolok ez az első nyár, amikor nem megyünk sehova. Csak kisebb kirándulásokra, mint például az állatkert meglátogatása vagy egy Szilvás Váradi túra.
Még lezárásképpen megosztanám veletek az idei nyári bakancs listámat. (A szívecskékkel ellátott pontok azt jelentik, hogy már teljesültek! És itt ott írtam kis jegyzeteket is.

1. Strandra menni a szüleim nélkül, csak barátokkal.
2. Elmenni a városból szülők nélkül egy napra.
Jegyzet1: A szüleim nem igazán engedékeny emberek és nagyon vigyáznak rám, szóval szeretnék egy kis szabadságot és kipróbálni milyen, amikor azt csinálsz, amit akarsz és oda mész ahova akarsz.
3. Sétálni a síneknél barátnőmmel a nyáron.
4. Elmenni az állatkertbe.
5. Befestetni a hajam fokozatos vörösre.
6. A nyáron is tanulni valamennyit.
Jegyzet2: Ez elég stréberül hangzik, de szeretnék biológiát tanulni a nyáron, mert 9.-ben nem volt ilyen tantárgyam, szóval nagyon fel kell készülnöm, ha emelt érettségit szeretnék belőle.
7. Nagyiéknál nyaralni egy hétig.
8. Fagyizni a városban.
9. Nagytakarítást végezni a szobában.
10. Felkutatni a pókokat, amik terrorizálnak esténként.
Jegyzet3: A sulis cuccaimat nagyon rendbe kéne tenni, valamint a puff belsejét is rendesen ki kell takarítani és végre megszabadulni a dolgoktól, amik biztosan nem kellenek csak jó pár éve tartogatom őket.
11. Elpakolni a kicsi ruhákat, amik már nem jók rám.
12. Nyilvánosan rövidnadrágot felvenni.
13. Kiolvasni legalább 10 db könyvet. (10/2)
Jegyzet4: Eddig elolvasott könyvek listája: Rachel Caine – Az üvegház; Élő halottak bálja. (Első és második kötet)
14. Megnézni legalább 5 db drámát. (5/0)
Jegyzet5: Eddig megnézett drámák címei: -
15. Egyik barátnőmnél aludni.
16. Átrendezni a képeket, posztereket, jegyzeteket a szekrényen. (Leszedni a régi órarendet.)
17. Sokáig fent maradni és sokáig aludni.
18. Kevésbé utálni a motorozást és elmenni egy hosszabb túrára apával.
Jegyzet6: Nem is volt olyan vészes, a végére már teljesen elmúlt a halálfélelmem és még élveztem is egy kicsit. xD (És meg kell jegyeznem magamnak, hogy máskor fogjam össze a hajam, mert a széltől a fele a pofámban lesz és takarja a kilátást.)
19. Befejezni nyáron az összes futó idolos fanfiction történetemet. (5db)
20. Koncertet adni a kutyának.
+1. Venni egy szalmakalapot. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése